Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
Új felhasználó?
 

Sok szerettel köszöntjük gyülekezetünk honlapján!

Surd Zala megye egyik legdélibb települése, amely az 1950-es közigazgatási területrendezésig Somogy vármegyéhez tartozott. Nagykanizsától délre 15 kilométer távolságra található. A reformáció idején Nádasdy-birtok volt. A nádor családjának és az itt lakó hitvalló ősöknek köszönhető, hogy ma az egyházmegye legrégibb múltra visszatekintő gyülekezeteként tarthatjuk számon, mely valószínűleg már a reformáció korában anyagyülekezetté alakult.

Kicsiny falunk gyülekezetének története sok érdekességet tartogat, hívogatásként, ízelítőként álljon itt néhány információ:

A gyülekezetté szerveződött hívek a reformáció után néhány évtizeddel templomépítésbe kezdtek. 1600-ban már állt az első, fából készült templom a jelenlegi iskola udvarán, ami akkor "nagyon vizenyős, majdnem mocsaras" helynek számított. A nagyobb záporesők alkalmával a víz egészen elöntötte, és gyakran szorult javításra. A templom fazsindelyét később -- 1760-ban (!) -- zsúpra cserélték. Lelkészlakot és iskolát is építettek, valószínűleg a templom közelében...

 

Ha Surdon jár, jöjjön, tekintse meg festői környezetben fekvő csoda szép templomunkat, ismerje meg ezáltal egy ősrégi falusi gyülekezet életét.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. március »
március
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031